Barion Pixel

Szerző: Nusi Shamo

Gondolatok a városi méhlegelőkről

Nagy hullámokat vert az utóbbi hetekben, hónapokban a budapesti méhlegelők ügye. Legutóbb az egyeztetés nélkül lekaszált terület kapcsán robbant a bomba, és akkor kezdtem el én is még jobban beleásni magam a témába. Megpróbálom összefoglalni, amit leszűrtem az Instagramon küldött visszajelzéseitekből és az általam olvasottakból. A bejegyzés végén idézek két hosszabb, de szerintem hasznos írást, …

PETÍCIÓK és #komposztáljbudapest helyzetjelentés

HÁZHOZMENŐ KOMPOSZT ELSZÁLLíTÁS Akinek nincs kedve, ideje, lehetősége közösségi helyszínt használni, és nem szeretné otthon komposztálni a zöld javakat, azoknak jó hír, hogy indul Budapest első házhozmenő komposzt elszállító szolgáltatása. A Szeszgyár kert (VII. Szeszgyár utca 7-13.) közelében élők élveznek főképp előnyt, de mindenképp iratkozz fel, ha érdekel a lehetőség, jelentkezni EZEN a linken lehet. …

PETíCIÓK egy szebb jövőért

Három fontos és aktuális petíciót gyűjtöttem össze nektek ebben a bejegyzésben. Írd alá, ha egyetértesz, hiszen ez egy olyan eszköz, amivel hallathatjuk a hangunkat, felsőbb körökhöz eljuthat a véleményünk és megvédhetünk veszélyeztetett értékeket. Ha úgy érzed, másnak is tudnia kell ezekről, oszd meg a barátaiddal is!

Élményeink a KÖZÖSSÉGI MEZŐGAZDÁLKODÁSRÓL

Régóta ígérem ezt a bejegyzést, de úgy gondoltam, még egy kicsit várok vele, hogy minél több tapasztalatot megoszthassak veletek. Most azért különösen aktuális erről mesélni, mert hamarosan eljön a jelentkezések ideje, így aki csatlakozna, most érdemes utánanéznie, hogy a környékén milyen lehetőségek vannak (ehhez a bejegyzés végén adok majd egy hasznos linket). Szeretnék kedvet csinálni, …

VÁLASZD A HELYI ÉS SZEZONÁLIS ÉTKEZÉST ÉS TERMÉKEKET! | #BILLENJÁT KAMPÁNY

A #billenját kampány azzal a céllal jött létre 2019-ben az Instagramon, hogy minél többen meséljük el, osszuk meg egymással zöld törekvéseink történetét, és ezáltal támogassuk egymást a változásban. A 2020-as kampány kiemelt célja volt, hogy a járvány után még nagyobb erőkkel igyekezzünk egy zöldebb jövőt felépíteni magunknak. A fókusz ezúttal a hulladékmentességről olyan cselekvési módokra …

ASZALÁS mesék

Sokan megkerestetek aszalással kapcsolatos kérdésekkel, ezért úgy döntöttem, összeszedem minden eddigi tapasztalatunkat egy hosszabb bejegyzésben. Ha mégis marad a végére kérdésed, írd meg kommentben, vagy akár Instagramon az ezzel foglalkozó poszt alá! MIÉRT JÓ ASZALNI? Van, hogy akkora mennyiségű gyümölcsre tesz szert az ember, hogy muszáj többféleképpen feldolgoznia a hosszabb eltarthatóság érdekében. Idén velünk is …

ALMA MESÉK avagy hogyan tartósítsuk télire a sok finom gyümölcsöt?

Tavaly nagy csalódás volt, hogy az előző évhez képest alig termettek az almafáink, sőt, a nagymamámé sem bővelkedett gyümölcsben (itt találjátok a tavaly őszi beszámolót). Eddig valahogy olyan egyértelmű volt, hogy minden évben roskadásig vannak. Pedig ez nem így megy, néha nekik is pihenni kell, no meg ott vannak a betegségek is. Idén szerencsére fordult …

Fordul az évkerék | az élet apró ünnepei

Ciklusokról, évszakokról, körforgásról, a jelen megéléséről Kicsit több mint egy hete, szeptember 22-én volt az őszi napéjegyenlőség, és ez sok mindent előhozott belőlem. Amikor tíz évvel ezelőtt hazajöttünk az ázsiai körutunkról a férjemmel, mindenki kérdezgette, hogy úristen, de hát miért nem maradtunk Ausztráliában vagy Ázsiában, mi hozott haza? A család és barátok mellett nekem ilyenkor …

Újjá-születés | Mese az EDERLEZI kollekcióról

Biztosan sokan ismeritek a Year compass nevű évtervezőt, amivel összegezheted az előző éved és megtervezheted a következőt. Évről-évre használom én is, mert fontosnak tartom, hogy néha visszatekintsünk, tudatosítsuk a rengeteg jó dolgot, amiért hálásak lehetünk, és letegyünk olyanokat, amik már csak terhek. A tervezővel minden évhez megadhatunk magunknak egy kiemelt szót, ami év közben segít …

LEKVÁR MESÉK | Gondolatok nyári befőzésekről, tartósításról

Ilyenkor nyáron nagy a sürgés-forgás a konyhánkban: főnek a lekvárok, aszalódik a füge, meggy, paradicsom, morzsolódnak a gyógynövények. Hosszú évek óta finomítjuk a tartósítási technikáinkat, és mindig kipróbálunk valami újat is. Emlékszem még az első eperlekvár befőzésünkre Bálinttal, a férjemmel, úgy 12 évvel ezelőtt. Nem voltunk tisztában vele, hogy mennyire gyorsan romlik az eper, ezért …

Eddig megjelent írásaim a Csend/élet magazinban

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy 2019 decembere óta tagja vagyok a Csend/élet magazin csapatának, ahol havonta egy anyaggal jelentkezem. Teljes mértékben azonosulni tudok hitvallásukkal, miszerint a boldog és kiegyensúlyozott élet titka, ha önmagunkkal és a környezetünkkel összhangban élünk. Pontokba szedtem az eddig megjelent anyagokat, kedvcsinálóképp a cikkek bevezetőjébe is beleolvashatsz. Érdemes elkalandozni a magazin gyönyörű …

RECEPT | mángold chips

Ismeritek a mángoldot? Ez a recept nagy felfedezésünk az utóbbi időkben. A férjem ötlete volt, hogy dobjuk a leveleket a sütőbe, ahogy azt fodros/leveles kellel is csináltuk már. Leveles kelhez hozzájutni eggyel bajosabb (mondjuk idén talán még épphogy ültethető, és egész télen terem!), a mángold viszont elérhető a piacokon. Mi most folyamatosan kapunk a hetente …

KÖZLEKEDJ FELELŐSEN! | #BILLENJÁT KAMPÁNY

A #billenját kampány azzal a céllal jött létre 2019-ben az Instagramon, hogy minél többen meséljük el, osszuk meg egymással zöld törekvéseink történetét, és ezáltal támogassuk egymást a változásban. A 2020-as kampány kiemelt célja volt, hogy a járvány után még nagyobb erőkkel igyekezzünk egy zöldebb jövőt felépíteni magunknak. A fókusz ezúttal a hulladékmentességről olyan cselekvési módokra …

ENERGIAHATÉKONYSÁGI TIPPEK | #BILLENJÁT KAMPÁNY

A #billenját kampány azzal a céllal jött létre 2019-ben az Instagramon, hogy minél többen meséljük el, osszuk meg egymással zöld törekvéseink történetét, és ezáltal támogassuk egymást a változásban. A 2020-as kampány kiemelt célja volt, hogy a járvány után még nagyobb erőkkel igyekezzünk egy zöldebb jövőt felépíteni magunknak. A fókusz ezúttal a hulladékmentességről olyan cselekvési módokra …

TUDÁSTÁR A KÖZÖSSÉGEKRŐL | #BILLENJÁT KAMPÁNY

A 2020-as #billenját kampányomban célként tűztem ki, hogy továbblépjek a hulladékmentesség kérdésén, ami fontos, de nem az egyedüli megoldás a környezeti válságra. Idén olyan szempontokra is szeretném felhívni a figyelmet, melyek egy ökologikusabb, szebb jövőt szolgálnak. A közösségek létrejöttének, fenntartható működésének ebben megkerülhetetlen szerepe van. Ebbe a bejegyzésbe elkezdtem összegyűjteni (és idővel majd bővítem) olyan …

ZÖLD hírszemle | 2020. JÚNIUS

Ismét csokorba gyűjtöttem pár anyagot júniusból, amit szívesen olvastam, hallgattam, néztem. Tartsatok velem! Ettől a hónaptól kezdve hozok pár kedvcsináló gondolatot is az összegyűjtött cikkekből. A Facebook csoportomban a hónap során előveszek ezek közül egy-egy cikket, videót, podcast epizódot. Ott akár meg is vitathatjuk a felmerülő, titeket foglalkoztató kérdéseket. Szívesen veszem a véleményeket, újabb cikkeket, …

ZÖLD hírszemle | 2020. MÁJUS

A teljesség igénye nélkül ismét összeszedtem a májusban megjelent, általam olvasott, hallgatott, nézett és fontosnak tartott írásokat környezetvédelem, ökológia, fenntarthatóság témájában. A cél, hogy ne ott folytassuk a karantén után, ahol abbahagytuk! ✸ Törnek elő a BEVÁSÁRLÓ KÖZÖSSÉGEK, DOBOZRENDSZEREKHa bővebben olvasnátok ezekről a rendszerekről, ajánlom a Tudatos Vásárlók Egyesületének korábbi összefoglalóját! ✸ Visszavont törvényjavaslat az …

ZÖLD hírszemle | 2020. ÁPRILIS

Nagyon fontosnak tartom, hogy minél több szó essen arról, hogy miért nem térhetünk vissza a válság után ugyanoda, ahol előtte jártunk. Új világot kell építeni, amihez kapcsolódóan egyre több fontos írás és videó jelent meg az utóbbi hetekben. Úgy döntöttem, hogy havonta csokorba gyűjtök belőlük párat, amit olvastam és szívesen megmutatnám nektek is. Vannak köztük …

KENYÉRSÜTÉS ÉS FERMENTÁLÁS | Így vágj bele!

Otthon kenyeret sütni egyre divatosabb lett az utóbbi időben, most pedig a világjárvány idején különösen hasznos ez a tudás. Úgy látom, egyre többen kaptok hozzá kedvet a napokban, ami nagy örömmel tölt el. Jó érzés, hogy az ember tudja, mihez nyúljon és kevésbé van kiszolgáltatott helyzetben. Azoknak, akik most vágnának bele a (kovász) kalandba, összegyűjtöttem …

Ég a házunk! Mit tehetünk itthonról az ausztrál tűzhelyzet ellen?

Szomorú apropója van 2020. első blogbejegyzésének, de érdemes végigolvasni, ha valóban fűt a tettvágy és kilépnél a szorongató rossz érzésből, amit az érkező hírek okoznak. Nem lehúzásképp, de szeretném azzal kezdeni, hogy a tűz mellett nem is olyan messze onnan, Jakartában és környékén nagyméretű áradások vannak. A klímaválság már valóság, a saját eszközeinkkel tegyünk ellene! …