Barion Pixel

Újjá-születés | Mese az EDERLEZI kollekcióról

Biztosan sokan ismeritek a Year compass nevű évtervezőt, amivel összegezheted az előző éved és megtervezheted a következőt. Évről-évre használom én is, mert fontosnak tartom, hogy néha visszatekintsünk, tudatosítsuk a rengeteg jó dolgot, amiért hálásak lehetünk, és letegyünk olyanokat, amik már csak terhek. A tervezővel minden évhez megadhatunk magunknak egy kiemelt szót, ami év közben segít vissszatalálni a céljainkhoz, fókuszhoz, kijelöli az irányt. Én biztos voltam benne, hogy 2020. nagy változásokat és megújulást tartogat számomra, a családom számára, ezért is választottam az újjá-születés szót.

Persze januárban még nem tudtam, hogy ez mennyire igaz lesz, globálisan is. Abban biztos voltam, hogy munka terén szeretnék megújulni, új színeket behozni, új korszakba lépni. Jó ideje dilemmáztam azon, hogy vajon van-e értelme új termékeket terveznem, amikor így is annyi mindennel el van már árasztva a világunk. Egyébként ritkán születnek kollekcióim, (etéren) nem követem a szezonokat, inkább csak a belső igényem. Legtöbbször olyan termékeket tervezek, amire nekem is szükségem van, így tudom megalkotni úgy, hogy tényleg hasznos és praktikus lehessen mások számára is. A legutóbbi termékcsalád 2018 májusában debütált Shamo for Zeroheroes néven, ezt már biztosan jól ismeritek. Továbbra is elérhetőek ezek a szépségek is, és hálás vagyok, hogy sokatokat kísérnek a hulladékmentes hétköznapokban a zsákok, táskák, fa evőeszközök.

Visszatérve a dilemmámra, végül több baráti beszélgetés is abba az irányba terelt, hogy mivel kis mennyiségekkel és értékteremtésre törekedve dolgozom, kár lenne ezt a vonalat feladni. Így hát év elején elkapott a lendület, megrendeltem az új anyagokat és összegyűjtöttem azokat a terveket, amiket olyan régóta halogattam. Tavaszra terveztem a debütálást, de aztán óriási hirtelenséggel lecsapott a vírus és minden megállt, bizonytalanná vált, én pedig (idő és lelkesedés hiányában) megint félbehagytam mindent. Kellett pár hónap, mire újra nekifutottam, és végre megszülethettek az Ederlezik. A vírus sok munkát egymásra tolt, így a debütálással egészen szeptemberig várni kellett, de most nagyon boldog vagyok, hogy itt vannak. Olyan jól esnek ezek az új színek, természetes anyagok. Remélem, ti is szeretni fogjátok!


EDERLEZI ünnepéről

A kollekció neve újjászületést jelent, a ‘Cigányok ideje’ című filmben elhangzó híres Ederlezi feldolgozás miatt ragadt be nekem. Imádom ezt a dalt, mindig libabőrös leszek tőle, olyan szomorúan szép! Az Ederlezi maga viszont egy balkáni újjászületés ünnep, amit május elején szokás megülni (ennek idejére terveztem eredetileg a debütálást 😉 ). Bár nem ebből a kultúrkörből származom, de mégis megérint. Fontosnak tartom az ehhez hasonló régi hagyományok, ünnepek, rítusok éltetését, visszahozását modern életünkbe. Hozzájárulnak az összetartozás érzésének növeléséhez, kapcsolódunk egymáshoz, az év változó ciklusaihoz és ezáltal a természethez is.

Az ikonikus Ederlezi változat, Goran Bregović feldolgozásában
(részlet Emir Kusturica ‘Cigányok ideje’ című filmjéből)

Egy kicsit bővebben az ünnepről:
“Az Ederlezi az egyik legnagyobb jelentőségű hagyományos balkáni roma ünnep. Napja: május 6. A romani Ederlezi, Erdelezi, Hederlez, Herdelez a török „Hidrellez” szóból származik, mely a bektasi derviseknek volt egyik legnagyobb ünnepük. Az ortodoxok ezen a napon Szent Györgyöt ünnepelik, így ez a nap Đurđevdan, Gergovden néven is ismert. Az iszlám és keresztény tartalmak mellett, mint tavaszköszöntő-nyárváró ünnepben, több pogány szokáselem is megjelenik. A többnapos ünnepségsorozat központi gondolata az élet-halál-szerelem-újjászületés kérdésköre. A halottak tisztelete valamint az egészség megóvása és az élet továbbvitele több formában is visszatér a szertartásokban. Az Ederlezi jellegzetes eleme a bárány feláldozása és közös elfogyasztása. Az ünnepet – vallási hovatartozástól függetlenül – minden roma közösség megtartja a Balkánon, de az utóbbi évtizedekben terjedőben van a világ más részein is.” (forrás: Wikipédia)


AZ ALAPANYAGOKRÓL

Alapanyagok tekintetében is úgy éreztem, itt az ideje megújulni. Az utóbbi években a minél kevesebb szállítás és hazai ipar támogatása miatt makacsul tartottam magam ahhoz, hogy amiből csak lehet, természetes anyagú magyar textilt választok. Ez elég nagy kihívás, mert szinte kivétel nélkül elmondható, hogy a hazai textilipar utolsó kis maradványai is bezártak az utóbbi években. Egyetlen megbízható lennel dolgozó forrást találtam, akikkel kiszámíthatóan együtt tudok működni. Ebből az anyagból készül például a nagy kedvenc cirmos frissentartó kenyérzsákunk. Viszont már nagyon vágytam új anyagokra, színekre, így meghoztam azt a döntést, hogy Európánál húzom meg ezentúl a határt. Így most ez a kollekció csupa gyönyörű színes lenből és pamut darázsanyagból készült. Ezeket a textileket Európában gyártották, OEKO-TEX® Standard 100 minősítésűek, káros anyagoktól mentesek. Nagyon feltöltő ez a sok szín! Régen egyébként is jellemző volt a munkáimra a nagy színesség, ennek vissza kellett jönnie.

Ha szeretnétek megnézni, mi minden készült ezekkel a csoda anyagokkal, kattintsatok ide és böngésszétek végig az újdonságokat!

És ha már újjá-születés….a születés sem várat sokat magára, 2020 őszén kistesó érkezik a családunkba. Ezért a következő időszakban kicsit csendesebben, de továbbra is itt leszek. Addig is szeressétek az új Shamokat, olvassátok a blogot, fogjatok össze a változásért, vigyétek hírét és tegyetek egy zöldebb, szebb jövőért!

Add your comment