Barion Pixel

HULLADÉKMENTES nyár

Ez a bejegyzés összefoglalója hulladékmentesebb (nyári) utazásokhoz segítséget nyújtó korábbi írásaimnak.

AZ IDEI NYÁR TANULSÁGAI

A legutóbbi külföldi nyaralásunkról (időhiány miatt) nem született külön írás, bár az is megérne egy misét. Ez egy korábban megszervezett utazás volt, a szüleimmel mentünk repülővel majd hajóval egy kis olasz szigetre. Nem mondom, hogy nem volt fantasztikus, de úgy ültem fel a repülőre, hogy én a jövőben, ha csak nem muszáj, ki fogom hagyni a repülést, hiszen szinte az egész éves törekvéseknek annyi egy ilyen úttal. Svédül ez az érzés már fogalom: flygskam, azaz a repülés szégyene. Persze ki lehet egyenlíteni a karbonlábnyomunkat, de ezt félmegoldásnak tartom, kicsit olyan mint egy búcsúcédula… Azt is szeretném itt megjegyezni, hogy könnyű úgy ilyet elhatározni, hogy bejártam a fél világot. Nem fogok senkit elítélni, aki repülőre ül, de fontos tisztában lennünk az okozott káros hatásokkal. Ha megtehetjük, menjünk vonattal, vagy válasszunk közelebbi helyszíneket a kikapcsolódáshoz.
Még egy kis visszatérés ehhez a legutóbbi olasz úthoz: a szigeten nem volt túl jó a csapvíz (konkrétan azt mondták, ne igyuk). Én meg otthonhagytam a víztisztítómat.. Tettem egy kísérletet, de a gyomrom annyira nem ujjongott pár nap után (mondjuk a férjem bírta), ezért ezer év után először palackos vizet ittam. Shame!
Tanulság, hogy ne hagyjuk otthon a víztisztítónkat, ha olyan helyre megyünk ahol kétes a víz minősége. A második pedig, hogy az egészség fontosabb, és nem dőlt össze a világ a pet palackok miatt, még ha nem is jó érzés.
És most következzenek a korábbi írások!
VADKEMPING
Ha (vad)kempingezni indultok, akkor ajánlom ezt a két bejegyzésemet, ami a tavalyi roadtripünk után született. Autóval jártuk Európát, csodábbnál csodább helyekre eljutva. Akárcsak az itthoni hulladékmentes életmódnál, itt is a kulcs a felkészülés és az előre tervezés volt. Persze a rutin segít, a becsúszott hibákból pedig mindig tanul az ember. Ezekről mind írtam ebben a két bejegyzésben:  
UTAZÁS REPÜLŐVEL
Májusban elrepültem Marokkóba egy kis kiszakadás erejéig. Környezetvédelmi szempontból nem tartom okénak, hogy ilyen rövid időre elröppentem, de ez rendhagyó volt, nem lesz belőle gyakorlat. A lelkemnek mindenesetre jót tett! Ebben a két összefoglalóban tapasztalatokat olvashattok repülőre való bepakolásról és külföldi hulladékmentes léthez kapcsolódóan.
NYARALJ ITTHON!
A legkedvesebb pihenési formám: nomád romantika a telkünkön, vagy amerre sodor a szél. Egyszerűség, természet, nyugalom. Nézzétek csak:

Add your comment