Hulladékmentes utazás Marokkóba (2) Napló

Sokan lehetséges, hogy nem tudjátok rólam, de Juli születése előtt nagy utazók voltunk a férjemmel. Több mint 30 országban jártunk és életreszóló élményekkel gazdagodtunk kultúrákról, emberekről, a világról. A Shamo születése is ezeknek az utaknak köszönhető. Juli érkezése óta sem hagytunk fel a szenvedélyünkkel, de sokkal kisebb léptékben űzzük. Ráadásul azóta már sokkal pontosabban tisztában vagyunk vele, hogy az utazás milyen ártalmakat okozhat. Lehet ezt felelősebben tenni, erre mindig törekszünk. Így hát nem jellemző ránk, hogy egy pár napos nyaralásért repülőre pattanjunk, így ez az utam igazi kivétel. Kicsit belső utazás is, marokkói díszlettel…Az előző bejegyzés végén elmeséltem ennek okait, és ott olvashattok a felkészülésről is, most pedig következzen az úti beszámoló.

marokko — Egy barátnőmmel utaztunk ki egy kint élő barátnőnkhöz. Marrakesh, Essaouira és végül Tafedna környéke volt a cél. Mindez 4 nap alatt, ami már-már őrültség, de megérte.

Színek, illatok, emberek, érzések

Mindig nagyon várom, hogy beleszagoljak egy új ország levegőjébe. Ez most sem volt másképp, de elsőre nem éreztem semmi különlegeset. Aztán ahogy megérkeztünk Essaouirába, ott megcsapott végre, amire vártam. Fűszerek, emberek, állatok, sós víz, mosás, főzés, csatorna szag keveredve, ami maga az élet. Önmagában nem lenne kellemes, de úgy, hogy benne állsz ebben a forgatagban, fantasztikus. Én legalábbis imádom. Többször eszembe jutott India, de ezt valószínűleg a fűszerstandok tették. Éjszaka érkeztünk, másnap az első utunk a piac felé és a kikötőbe vezetett. Ramadan miatt kevésbé volt pezsgő az élet, turistából is kevesebb volt, amit nagyon nem bántam. Az viszont furcsa érzés volt, hogy míg ők koplalnak (napkeltétől napnyugtáig nem szabad enni, inni, de vannak más szabályok is), addig mi boldogan isszuk a narancslevet, amit kifacsartak nekünk. Mondták, hogy nem könnyű, de mindemellé őszintén mosolyogtak, és nem látszott rajtuk, hogy szenvednének. Csupa kedvesség volt így is mindenki.

Persze az, hogy mi van a felszín alatt, pár nap alatt nem derül ki. Mindenesetre szívembe zártam őket, és úgy érzem, visszatérek még ide hosszabb időre, mert igazán elvarázsolt az ország. Van valami megnyugtató egyszerűség abban a kopár tájban, amit láthattam. Persze nem biztos, hogy mindenkiben ugyanezeket az érzéseket kelti, de nekem kifejezetten jól esett. Tisztító. A másik elvarázsoló dolog pedig a művészetek és hagyományok, amibe épp csak belepillanthattam. Ez érdekel mindig a legjobban egy-egy új országban, és olyan helyekre szeretek utazni, ahol ez még sokkal könnyebben hozzáférhető. Ott van az utcákon, a hétköznapokban. Azt hiszem, mindig azt az ősi tudást és egységet keresem, amit már sok helyen elfeledtek. Itt például, ha ránézünk bármelyik színes szőnyegre, ami kint lóg, egyszerűen magához húz a szimbólumaival. Olyan erős motívumok ezek, amiket lehetséges, hogy már elfeledtünk, elfeledtek, pedig nagyon mély, akár kollektív jelentéseket hordoznak. Engem megbabonáznak és mindig kutatom a mélyebb értelmüket. Szerettem volna textileket hazahozni, de végül inkább csak gyönyörködtem. Érzem, hogy lesz még dolgom itt, így nem siettem el. De ne aggódjatok, sok szépség van még a tarsolyomban korábbi utakról, és régóta tervezem, hogy új táska modellek kerülnek ki a kezemből, amikhez ezeket felhasználhatom.

Utazás hulladékmentesen?

No és akkor a hulladékmentesség. Kezdjük ott, hogy a dokumentálással elbuktam, mert nem minden maradt az út végéig nálam, voltak közös szemetek is. Azt tudom, hogy a tenyeremben elférne minden, de grammot nem fogok írni, inkább helyzetekről, tapasztalatokról mesélek. Leginkább sikerélmény ért, de annyira rövid, intenzív és sodró volt az út, hogy bizony alakult úgy, hogy lassú voltam ahhoz, hogy mondjuk ne kerüljön papírtáskába az út szélén vásárolt péksüti, még egy szívószálat is sikerült begyűjtenem. Mint itthon, kint is előre kell szólni, vagy nyújtani a zsákodat, poharadat, hogy megúszd a kikerülhető, egyszer használatos szemeteket. Így nekik is sokkal egyértelműbb, hogy mit szeretnél. Az sem mindegy, hogy akivel utazol, az ugyanennyire elhivatott-e a témában, vagy megengedőbb. Egyes egyedül azt hiszem, könnyebb dolga van az embernek, de csapatban kicsit más a felállás. Ha az utastársakkal nem vagytok ebből a szempontból egy hullámhosszon, szerintem fontos ezen nem fennakadni, fő az elfogadás. Aztán idővel sokszor úgyis átragad a jó példa. Jöjjön néhány eset!

BUKTA

A legfájóbb:

Majd’ 4 óra repülés után érkeztünk meg Marrakeshbe és el kellett csípnünk egy utolsó buszt, amivel a barátnőnkhöz utazhattunk tovább Essaouirába. 5 perc volt a busz indulásig, amire épp, hogy meg tudtuk venni a jegyet. Egy körülbelül három órás busz út várt ránk, bár mondták, hogy egyszer közben megállunk, de nagyon korgott a gyomrom, ezért mindenképpen ennivalót akartam szerezni. Viszont Ramadan volt, ezért egy mini abc-t kivéve nem volt semmi nyitva a közelben. A boltban meg MINDEN műanyagban. Nagyjából csak rossz döntést hozhattam, így szégyenszemre vettem magunknak egy csomag perecet meg egy csokor banánt (igen, az is műanyagban), mert nem tudtam, a barátnőm melyiknek örülne (ő a buszt stoppolta addig, el ne menjen nélkülünk). De utólag hálás voltam magamnak, mert nem akartam rosszul lenni az éhségtől (néha hirtelen le tud esni a vércukorszintem és az elég félelmetes). Az otthon csomagolt szendvics és snack kevésnek bizonyult, mert arra számítottam, hogy megérkezéskor tuti lesz sokféle étel stand a megállóknál, nagy naivan a Ramadanra nem készültem. Szóval előfordulhat efféle együttállás, ilyenkor nem kell belepusztulni a küldetésünkbe.

GYŐZELEM

Szerencsére nálam volt a bögrém (és nem a szálláson), amikor az egyik forró délelőttön narancslé ivásra adtuk a fejünket egy utcai pultnál. Egy bögréből ittunk hárman, mégpedig úgy, hogy amíg az egyik itta, addig épp pucolódott a narancs a következő adaghoz, így mindhárman megúsztuk a műanyagot. Egy másik alkalommal, hasonló helyen pedig lehetett választani üveg pohár vagy műanyag között. Nem volt kérdés! A vízivásra egyébként még visszatérek később, de annyit elárulok, hogy végül nem használtam a víztisztítómat, és palackos vizet sem vettem.

KONKLÚZIÓ

Ugyanúgy, ahogy itthon, legyen a táskádban az alap eszköztárad: zsák, doboz, kulacs, evőeszköz, esetleg bögre. És mielőtt kérsz valamit, nyújtsd át előre a saját tárolód, sokkal inkább értik majd, mit szeretnél. Előfordulhat, hogy nincs nálad az épp szükséges eszközöd, és különben is másik három dolog csavarja el épp a figyelmedet, de helyzettől függően ilyenkor is lehet a kisebb rosszat választani. Utána pedig lesz ez még jobb is! Megpróbálni minden tőlünk telhetőt, az a lényeg.

AZ UTAZÁS MÓDJA

Nekünk hozzátartozik a felelősebb utazáshoz, hogy ha lehet, nem turista cirkálókkal járjuk az országokat. Az ugyanolyan, mint amikor valaki mondjuk kizárólag európai ételeket eszik egy messzi országban. Ezt otthon is megteheted. A legcsodálatosabb, amikor meghívnak a helyiek magukhoz és együtt ehettek, létezhettek, lakhattok. Persze nem mindenki ugyanarra vágyik, senki ne vegye sértésnek a szavaimat. Visszatérve, amikor csak tehettük, a helyiekkel utaztunk együtt shared taxiban. Itt nincs menetrend, akkor indulunk, amikor tele az autó (vagy ha sietsz, megfizeted a hiányzó emberek helyett is az utat). Ennél közelebb nem is kerülhetnél a valódi, itteni élethez közlekedés szempontjából. Kivéve, ha lestoppolsz egy lovaskocsit, vagy egy helyi iskolabuszt (megtörtént eset, bár nem most, hanem egy másik úton, másik kontinensen 😉 ).

ÉTELEK

Ramadantól függetlenül a piacokon napközben is lehetséges volt helyi finomságot venni. Péksütemények, kenyerek, sütik, magok, csodálatos olajbogyók, fűszerek voltak mindenfelé a gyümölcsön és zöldségen túl. A saját zsákoktól, dobozoktól sem lepődnek meg, inkább tetszett nekik. Ahogy láttam, a fűszerek, teák, gyógynövények mind kimérve kaphatóak, persze ha nem szólsz, sajnos alapból kis nejlonba kerülnek. Elterjedt viszont az a fajta újrahasználható zsák, amit ingyen adnak a vásárláshoz, kb. akkora méretű, mint nálunk azok a tipikus csíkos nejlonzacskók. Először Indiában találkoztam ugyanilyennel, úgy 9 évvel ezelőtt egy viszonylag tudatosabb tartományban, Sikkimben. Persze eldobva ez sem jó a környezetnek, hiszen nem természetes szálú. Azt nem tudom, mennyire használják újra őket, csak reménykedni tudok. Ki lehet mosni, de érdemes kímélőn, mert mikroműanyag ebből is leszakadozhat. Szóval leginkább éljen a vászonzsák!
Sokan kérdeztétek, hogy milyen errefelé a konyha. A rövid idő miatt nem sikerült sok mindent végigkóstolni, de a harira (=lencseleves) például mennyei volt! Ettünk párszor étteremben, a szállásunk konyháján, ahol helyiek főztek varázslatosan, és egyik nap a barátnőnk vendégelt meg minket korábban a piacon vásárolt finomságokból. Olyan jó, amikor a szálláson van egy kicsi konyha!

ITALOK

Bár vittem víztisztítót, de nem kellett használnom. Ha hosszabb időre maradok és más az úticélom (nem egy ecolodge), akkor biztosan előkerült volna. Megérkezéskor a reptéri vizet még bevállaltuk, aztán felváltva ittunk teát és narancslevet (jég nélkül, mert az bajos lehet). A végső úti célunk, ahol a barátnőnk lakik, egy olyan ecolodge volt, ahol tisztítják a vizet, így bármikor újra tölthettük a kulacsunkat.

Igazán a világ végén voltunk, egy apró halászfalutól még odébb, a semmi közepén, a L’Ane Vert nevű fantasztikus, ökotudatosan felépített helyen. Ha pontosabban érdekel a hely filozófiája, ide kattintva olvashatsz róluk, szerintem példaértékű! Csodálatos közösség, berber sátor, tisztított víz, napelemek, komposztálás, helyi organikus ételek, komposzt wc, yoga órák, béka dal és egy oázis várt a kopár tájban. Óceán, homokdűnék, elképesztően csillagos ég, argánfák, szamarak, egyszerűségével lenyűgöző és megtisztító táj. És az együtt töltött idő öröme. Olyan volt ez egész, mint egy szürreális álom, és borzasztó nehéz most visszatérnem ebbe az itthoni rohanásba.