Gondolatok a városi méhlegelőkről

Nagy hullámokat vert az utóbbi hetekben, hónapokban a budapesti méhlegelők ügye. Legutóbb az egyeztetés nélkül lekaszált terület kapcsán robbant a bomba, és akkor kezdtem el én is még jobban beleásni magam a témába. Megpróbálom összefoglalni, amit leszűrtem az Instagramon küldött visszajelzéseitekből és az általam olvasottakból. A bejegyzés végén idézek két hosszabb, de szerintem hasznos írást, a legvégére pedig belinkelek további olvasnivalókat.

Alapvetően úgy látom, hogy hiába a jó ötlet és szándék, a megfelelő kommunikáció, társadalmi egyeztetés és tájékoztatás hiányzik, legalábbis elkélne még. A nagy májusi esők (illetve pénz és kapacitás hiány?) miatt sok most a gazos terület Budapesten, de ez nem mind méhlegelő, és sajnos kicsit össze van mosva a kettő. Amik erre a célra vannak meghagyva, ott tábla jelzi, hogy ezzel van dolgunk. Ha biztosra akartok menni, lessétek meg lefelé görgetve a Főkert listáját az érintett területekről. Egyébként az általuk kezelt gyep területek 4,5%-ról beszélünk, és általában kevésbé forgalmas helyeket választottak ki. Többen panaszkodtatok viszont a Hajógyári sziget és a Tabán állapotára, tudja valaki, hogy ott azóta történt-e kaszálás, mi a helyzet? A Hajógyáriról linkelek az írás végén egy friss cikket!

Allergia. Sokan a parlagfű miatt aggódtatok, de a Főkert állítása szerint az invazív allergén gyomokat nem hagyják szóhoz jutni ezeken a területeken. Egyébként ezen a kérdésen a légszennyezés csökkentése segítene, hiszen az teszi igazán irritálóvá a reppenő növényi részeket..

Többen írtátok, hogy sokan a méhcsípéstől félnek. Pedig ezek a területek nem kizárólag a „csípős” háziméhet vonzzák, sőt! A legtöbb ilyen faj ártalmatlan (pl. a dongó csak extrém esetben csíp, ha nagyon felidegesítik). Ha nem zavarjuk őket, nem fognak minket bántani. Félünk a természettől, pedig nem csupa veszélyforrás. Vissza kell találnunk a harmonikus(abb) együttéléshez, meglelni a bizalmat.

A toklászról is sokan írtatok. Nekem nincs kutyám, így nincs ezzel tapasztalatom. Megértem, hogy kellemetlen, ha az eddig megszokott sétáltató hely most használhatatlan emiatt. Kérdésem a kutyásokhoz: hogy látjátok ezt a kérdést? Nagyon zavaróak a kijelölt területek? Egyébként az, hogy hűtsük és élhetőbbé tegyük a városainkat, ember és állat érdeke egyaránt. Úgy nem lesz változás, ha minden kényelmesen változatlanul megmarad, és soha semmiben nem kell áldozatot hoznunk. (Erről eszembe jut, „Ha nem változik semmi, nem változik semmi.” @beszélgessjól posztja nyomán). Ezt itt most általánosságban mondom, nem „a kutyásokra”.

A méhlegelőknek egyáltalán nem az az elsődleges célja, hogy a mi szemünket gyönyörködtesse egy romantikusan szépséges hullámzó mező. Paradox mód a sok vegyszerezett földről menekülve sokszor a városok adhatnak új esélyt rengeteg (beporzó) fajnak. Nem csak élelem számukra egy ilyen darab föld, hanem lakóhely, menedék is. Szolgálja  az ökológiai sokféleséget, segít a vízmegtartásban, és abban, hogy kevésbé forrjon fel körülöttünk a beton. A legjobb légkondi, és ezeknek nem feltétele a virág!

A városok élhetőbbé tétele, felkészítése a klímaváltozás vélhető hatásaira életbevágó, MINDENKINEK az érdeke. Már most elviselhetetlenül meleg van, és még ha nem is melegszik tovább az idő, akkor is tenni kell valamit a mérséklés érdekében. És ezek a változások nem mennek egyik napról a másikra. Nincs kész recept, de vannak (akár máshol már bevált) cselekvési módok, amiket sürgősen el kell kezdenünk alkalmazni, kipróbálni, magunkra formálni. Szerintem ez egy apró, de fontos lépés ebben a kérdésben, és teljesen mindegy, ki találta ki, hiszen ez szakmai kérdés, nem politikai. Olyan jó lenne, ha nem arra menne az energia, hogy egymást sárdobáljuk. Inkább fogjunk össze!

Ha van ezeken túl bármilyen észrevételed, juttatsd el hozzám, szívesen veszek mindenféle nézőpontot! És akkor most jöjjön a két hosszabb írás a témában, amiket idézek.

Vadvirágos rétek területi eloszlása, a Főkert oldaláról

Bardóczi Sándor
Főpolgármesteri Hivatal tájépítészeti osztályvezetőjének állásfoglalása

Forrás (2021. május. 30.)

„Amikor belevágtunk a vadvirágos rét programba akkor még nem sejtettük, hogy az időjárás nem áll mellénk. Azaz tudtuk a kockázatot, de ilyen a növényekkel való foglalatosság: ember tervez, időjárás végez. A hatalmas esőzések miatt a FŐKERT (úgy, ahogy sok kerületi cég is a nem a főváros fenntartása alá tartozó zöldfelületeken) elmaradt a kaszálással: minél zöldebb egy adott kerület, annál inkább. Nehezen tudjuk elmagyarázni sokaknak, hogy nem mind méhlegelő, ahol most még nem érte utol magát a fűnyírás, a méhlegelőknek kijelölt területek a hatmillió m2 FŐKERT által gondozott gyepnek csak a 4,5%-át teszik ki, s ennél jóval nagyobb terület van a kerületek fennhatósága alatt.

Nincs virágzás, csak “gaz”, a méhek a vadvirágokat szeretik, nem a füvet, hogy lesz ebből méz? Ezeket sokan megjegyzik, kérdezik. Nos, ha esik az eső és nem süt a nap, akkor sokkal kisebb a virágzás. Ami majd akkor indul be, ha már süt a nap. Ilyen a természet. Aztán ott van az a probléma is, hogy előre nem tudjuk, mi jön föl a kijelölt foltokon spontán. Több év átalakulási folyamata kell ahhoz egy szinte monokultúrásan vetett gyepen, “ökosivatagban”, hogy a szabadabban hagyott társulás elkezdjen színesedni. Mézet pedig nem célunk termelni. Habár például Koppenhága vagy Bécs már termel mézet is a városban, ráadásul ezt szociális kontextusban teszik, mi még messze nem tartunk ott, hogy ez felmerüljön. Méhek, és egyébb beporzó rovarok nem csak kaptárban, mesterséges körülmények között élnek. Nélkülük nincs beporzás, a beporzó rovarok nélkül pedig nincs termés. Ezeket a rovarokat az ipari mezőgazdálkodás drasztikusan írtja, a legnagyobb fajkihalás a rovarok között tapasztalható. Ezért emelte rengeteg nagyváros a pajzsára a városi méhlegelők témáját, mert paradox módon a város adhat ma mendéket sok helyen a külterületeken vegyszerrel tizedelt hasznos rovaroknak. Ezért született meg a Beporzók Napja is, környezetvédelmi mozgalomként.

Városi méhlegelőt, biodiverz kiültetést két úton lehet kialakítani. Az egyik út célzott magvetéssel, talajelőkészítés után. Ez szinte azonnal nagy virágdíszhez vezet, majd ahogyan haladunk előre az időben, ez a virágdísz évek múlva elhalványul, a versengő fajok adott esetben kiszorítják egymást, bejönnek a társulásba nem virágdíszes, szélbeporzásos egyszikűek, amelyek élőhelyként szintén rendkívül értékesek, csak nem annyira díszesek. Az ilyen ültetések kis foltokon számos kerületben, kis- és középvárosban már elindultak több éve. Akkor ezekkel senkinek sem volt problémája, nem citáltak méhész véleményt politikai sajtóorgánumok. Nos nem a méhész véleményét kell erről megkérdezni, mert ott sem kaptárban tenyésztett méhek sertepertélnek a beporzásban. Itt az ökológusok véleménye a mérvadó. Egy problémája van ezeknek a kis kezdeményezéseknek: nagyon kicsi foltokon tudnak működni, mert nincs a hazai társulásokra, klímára, flórajárásokra, talajra, topológiára optimalizált ipari mennyiségű magkeverék. Vannak nagyon cuki kistermelők, arborétumi magbankok, ígéretes kísérletek (Pannon Breeding), de mennyiség az nincs.

Hogy érzékeltessem az elmaradást: ha bárki szeretne Angliában mondjuk egy Devon vagy Wessex környéki rétre jellemző magkeveréket venni a kertjébe, az felmegy a netre és rendel. Magyarországon a vadvirágos rét magkeveréket kiskereskedelmi forgalomban úgy lehet hozzájutni, hogy megveszi az ember a többnyire hollandot. Miért nem jó ez? Az országban rengeteg olyan természetvédelmi területünk van (Budapesten belül is van jócskán), ahol a kaszálórét, legelő, az ott élő fajok és azok együttese minősül természeti értéknek. Ha nagy tömegben máshonnan származó virágmag keverékeket használnánk, akkor az ezekre a védett területekre ökológiai kockázatot jelentene. Nem egy honos társulást letaroló invazív növény vagy állatfaj származott már tudatos termesztésből. A virágmag gyűjtése a vadvirágos rétekről kaszálással történik, a kaszálékot szárítják, csépelik. Ennek következtében belekerül minden mag, ami az adott réten előfordul. Akár máshol, más klímazonális körülmények között jól elnyomott, kordában tartott, de nálunk aggresszíven terjedni képes fajok is. Ezért nagyon óvatosnak kell itt lenni, s nem spórolhatjuk meg azt, hogy mi magunk, a mi klímánknak, flóránknak megfelelő magkeveréket állítsunk elő. S ebben hatalmas a hátrányunk.

A budapesti kísérletezgetésnek ez az egyik remélt célja, megnézni mi jön föl, célzott kaszálással tompítani a nemszeretem, fajszegényítő fajok számát, célzott és jól időzített kaszálással begyűjteni a termőhelyileg, ökológiailag helyeset, s a következő évben rásegíteni a begyűjtött magokkal a fajszegényebb területek fejlődésébe. Amiből majd egyszer előállhat a Budapest magkeverék, amit bármelyik kiskert tulajdonos, vagy önkormányzati fenntartó is leemelhet a polcról, elvethet, s várhatja a virágözönt. Ez egy sziszifuszi munka, de pont fordítva épül fel, mint a magkeverékkel kialakított ágyás élete: itt a fajban szegény kiinduló állapotból jutunk el pár év alatt, ökológiai kockázat nélkül a fajgazdag rétekig, amott pedig az első években látványos virágözön szelídül vissza egy egyensúlyi állapotba. Az előbbit nagy területen vagyunk képesek ma megtenni, az utóbbinak viszont igen korlátozott a lehetséges volumene a kevés szaporítóanyag miatt. Az előbbi viszont nagyobb türelmet igényel a városlakótól, sok edukációt tőlünk és semennyire sem kedvez neki a politikai tematizálás.

Van ebben a kísérletsorban olyan mozzanat is, amikor a kijelölt folton más jön fel, mint amire számítottunk, miközben más helyszíneken meg nem várt értékekre bukkanunk. Például ez történt a Bocskai úton is, ahol a korábbi útépítés miatt annyira zavart lett a gyepterület, hogy túl sok volt benne az invazív faj, túl kevés az érték. Ezért is hozta a FŐKERT vezetősége múlt héten azt a döntést, hogy ott felszámolja a kísérleti helyszínt, és átteszi a Hunyadi út elválasztó sávjába, ahol viszont sokkal bíztatóbb növények kerültek elő és tele volt beporzóval. Ilyen korrekciók továbbra is lesznek, hiszen mind a főváros, mind pedig a hozzánk hamarosan csatlakozó MTA monitorozza a kijelölt foltok fejlődését, alakulását. Ez ugyanis izgalmas, ilyen nem volt, ez az ökológusoknak aranybánya.

Egy valami hiányzik ehhez: a társadalmi türelem. Reméljük, hogy amint a zöldfelületfenntartók utolérik magukat a monszun utáni kaszálásban, és lekaszálják mindazt, ami mindig is intenzív kaszálásra volt kijelölt, akkor ez a türelem is megjön. A fotó két napja készült az egyik hallatlanul ígéretes vadvirágos rétünkön.” (A képet én nem illesztettem be, az eredeti posztban látható.)

VikLett blog

Szerzője, Nikolett Németországban élt és dolgozott környezetvédelmi területen, innen a rálátása a témára.

Forrás (2021. május 29.)

„Méhlegelő
Az utóbbi időben elszaporodtak a „gondozatlan” területek, melyek előtt különböző megfogalmazású táblákon az áll, hogy a területet nem nyírják, mert méhlegelő.Alattuk a legkülönbözőbb reakciók. A szivecskéktől, a „valaki szüntesse már meg ezt a hülyeséget”-en és a „nem is látok semmi virágot”-on át, a „vessenek inkább facéliát”-ig mindenfélét láttam már.

Gondoltam tisztázzunk néhány dolgot (igyekszem a lényegre törekedni, de így is hosszú lesz):
Először is méh nem egyenlő méh.

Vannak ugye a mézelő méhek, ők hatalmas családokban (több tízezres egyedszámmal) kaptárakban laknak és tőlük jön a méz. Az utódaikat gondozzák.

Vannak a különböző poszméhek, ők (50-600 közötti egyedszámmal) családokban élnek a földben, vagy faodukban. Ők is gondozzák az utódaikat.
És vannak a különböző magányos méhek, a földön több mint 30.000 faj, ebből európában több mint 600. Ők mint a nevük is mutatja magányosan élnék. Párzás után, a petéiket bölcsőkamrákba teszik (75%-uk a földbe, a többiek különböző anyagú és méretű lyukakba), ellátják az utódokat a kifejlődésükhöz szükséges élelemmel, majd sorsukra hagyják őket.

(Amúgy (rovarok általi) beporzást közel sem csak a méhek végeznek. Hanem pl. a zengőlegyek, különböző lepkék, de még a közönséges idegesítő legyek is.)

A mézelő méhek egy üzlet, mert a mézet értékesíteni lehet – szóval amikor a méhekért aggódunk, (mert valahol azt halottuk, hogy kell), akkor nem a mézelő méhekért aggódunk. Sajnos ők is szoktak tömeghalálozni, mikor valami idóta virágzáskor permetez, vagy a szúnyogirtási felhívást egy méhész nem olvasta. De ez alapjában véve, a méhésznek jelent anyagi kárt, a házi méhek ettől kihalni nem fognak, max. a méhészekkel együtt. (Ugye amíg az embernek valamihez anyagi érdeke fűződik…) Továbbá a mézelő méhek, ahogy a poszméhek is generalisták, ami azt jelenti, hogy rengeteg növényfaj kínál számukra hasznosítható táplálékot.

Akikért jogosan aggódunk, azok a magányos méhek. Köztük rengeteg a specialista, ami azt jelenti, hogy csak néhány, vagy akár csak egyetlen faj biztosítja a táplálékukat.
Nos és akkor értelem szerűen, főképpen ezeknek a specialistáknak kellene, hogy szóljanak a méhlegelők.

Itt is tisztázzunk mindjárt néhány féreértést.A gyep nem egyenlő pázsit.Attól, hogy egy lágyszárú növényzet, se pázsit, se vetemény, se virágoskert még nem automatikusan irtandó gaz.Csak azért mert egy lágyszárú növény nem tartalmaz impozáns, színes virágokat, még közel sem jelenti, hogy a méhek számára értéktelen, sőt! A magányos méhek számára releváns lágyszárú fajok egy nagy részét fűfélék alkotják.(Amúgy a beporzóknak közel sem csak a lágyszárú növényekre van szüksége, henem emellett még számos őshonos fásszárúra is (cserjék, fák).)

Nos és akkor térjünk vissza konkértan a nem nyírt, táblákkal jelölt (polgápukkasztó) méhlegelők ötletéhez. Alapjában véve egy szuper dolog! És hála a jó égnek nem vetnek méhlegelőként árult magkeveréket, ami sajnos rend szerint szerencsésebb esetben egy zöldtrágyakeverék, kevésbé szerecsés esetben szép színes nemesített és exotikus virágkeverék, ami maximum emberszemlegeltető, mert nagy többségük a szóban forgó rovarok számára hasznavehetetlen.És a sokat emlegetett facélia… szuper zödtrágya, így egyre nagyobb előszeretettel használják a mezőgazdaságban is. Főképpen a poszméheket vonzza. A hatalmas táplálékkínálat hatására őrült szaporodásba fognak, aztán az utódok tömegesen maradnak éhen, amikor a következő vetésnek kell a hely és hektárszám tűnik el a facélia egyik napról a másikra – tehát a csodás mélegelő indirekt egy csalizott tömegmészárlás… származási helye pedig Kalifornia, Arizóna és Mexikó hegyvidékei, tehát nem pont őshonos.Ennél gyakorlatilag bármilyen „gaz” nagyobb értékkel bír a rovarvilág számára.

Kaszálni, vagy nem kaszálni? Akkor is ha az alap kezdeményezés dícséretes és az irány is helyes, a kaszálás szükséges. De nem akárhogy!Ha meg szeretnénk tartani a lágyszárú méhlegelőnket, akkor egyrészt (megfelelő számú, feltörekvő cserjéket is előszeretettel legelő állat hiányában,) nekünk kell megakadályozni, az erdőképző fás szárúak elszaparodását a területen. Másrészt pedig humuszban és tápanyagban szegényebb talajon sokkalta nagyobb a lágyszárú biodiverzitás. Tehát a legnagyobb hasznot akkor lehet elérni, ha a területet szakaszosan lekaszáljuk és a kaszálékot eltávoltítjuk a területről. (Pl. lehet komposztálni, állatokat takarmányozni, veteményest mulcsolni.) És azért szakaszosan, hogy ne egycsapásra vegyük el a rovarok elől az összes táplálékot. A területet 4-5 parcellára osztva, a vegetáció idején havi elosztásban, évente egyszer lenne érdemes kaszálni és lehetőleg kézi kaszával, mert a motoros/elektromos fűkasza és fűnyíró pont azokat darálja atomjaira akiknek segíteni szeretnénk.

És végszóra, mert abból indulok ki, hogy akik eddig elolvasták, nem csak a saját seggüket akarják menteni a beporzók segítésével: ha most logikusan végiggondoljuk a leírtakat, könnyen rájöhetünk, hogy a valóban segítségre szorulókat „beporzóknak” nevezni és azzal rémisztgetni a népet, hogy az eltűnésükkel majd ecsetelni kell a haszonnövényeink virágait, hogy legyen termés, kicsit összefüggéstelen?! – a veszélyeztetett „beporzók” ugyebár azért olyan veszélyeztetettek, mert specialisták. Szóval így se úgy se ők porozzák a paradicsomot meg az almafát…Sőt, a hab a logika torájára: vess (megfelelően korán) facéliát egy gyümölcsös mellé, ha garnatáltan nem akarsz termést. A tényleges beporzók többségét pont annyira fogja érdekelni az almavirág, mint az átlag gyereket a spenót, ha mellérakod a csokit.



(A képen a „gaz” a hagymás boglárka, ami a tudomány jelen állása szerint 17 különböző magányos méhfajnak nyújt megfelelő táplálékot.)

*A bejegyzést az aktuális legjobb tudásom szerint írtam, ami hibátlan és hiánytalan sohasem lesz. Így kérlek, ha valamit jobban tudsz, szólj és örömmel javítom az agyamban és a bejegyzésben is! Köszönöm! 🙂

Nikolett”

További írások, információk a témában:

Vadvirágos Budapest program leírása
Kijelölt méhlegelők Budapesten
Telex: A Hajógyári szigetről
NLC: Virágzó minirétek Budapesten
HVG: Miért is van óriási szükség városi méhlegelőkre?
Mindez az Origo szerint: A gaz nem méhlegelő
Zöldhullám podcast vadvirágos védősávokról szóló epizódja (ez már kicsit túlmutat a városi méhlegelőkön, de nagyon izgalmas beszélgetés.)